Tisztelt Érdeklődők!
Ebben a tanévben is fokozott szakmai érdeklődés kíséri a fejlesztési célok és a lebonyolítási forma tekintetében megújult Komplex Rajzversenyt. A szakmai kapcsolatok megteremtésének és az elért eredmények megosztásának igényét közel 1100 beérkezett regisztráció és beküldött pályázati munka igazolja.
Az elődöntő-zsűri 2017 február 25-én értékelte a beküldött munkákat, a döntőbe továbbjutott versenyzők névsora megtekinthető itt: elődöntő-zsűri eredménye
Ezúton köszönjük minden Kollégánk lelkiismeretes felkészítő munkáját!
Az idei versenyre történő jelentkezés – a tavalyihoz hasonlatosan – a regisztrációs űrlap kitöltésével, majd a nevezési munka feltöltésével történik (pontos paraméterek a versenykiírásban:http://rajz.fazekas.hu/fovarosi-rajzverseny/).
Az űrlap 2017. január 18-án reggel nyílik meg, és február 17-én éjfélkor zár.
Ez időpont után érkezett jelentkezéseket már nem fogadja be a rendszer.
Az űrlap itt található:
https://drive.google.com/open?id=1FkkQx4RYCiLw30YfLIaNBQ6mHcqliMCDg_KXgD9g1MI
Csak az a jelentkezés tekinthető teljesnek (érvényesnek), ahol mindkét feltétel (az űrlap adatainak elküldése és a nevezési munka feltöltése) teljesült.
Kedves Kollégák,
Kedves VIMM Tagok!
A novemberi VIMM fő témája az idei Fővárosi Komplex Rajzverseny
Helyszín: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium. 1082, Budapest Horváth Mihály tér 8. III. emelet, Nagyterem
Időpont: 2016. november 26. szombat, 9:30 – 13:00
Kérjük, regisztráljon az alábbi linken, ide kattintva.
Szövegesen: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeGxNo4kIgH0njmxYoHBamWFTWSG9heMGCnFqrnCYJacVgxAQ/viewform
Információk a programról:
9:30-10:00 Regisztráció és tanúsítványigénylés
10:00-10:10 Pásztor Attila, a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetője üdvözli a részvevőket
10:10-10:20 Kárpáti Andrea, az MTA-ELTE Vizuális Kultúra Szakmódszertani Kutatócsoport vezetője bemutatja a Vizuális Mesterpedagógus Műhelyt és a kutatócsoportot
10:20-12:40 Fővárosi Rajzverseny, 2017.
A Fővárosi Rajzverseny olyan a közoktatást és az alapfokú művészeti oktatást is összevető, kapcsolatba hozó rendszeres szaktárgyi tanulmányi verseny, mely az önképzés, a tudásmegosztás segítése mellett a módszertani kultúrát fejlesztő szaktárgyi programot is jelent. Fontos hálózatépítési és kapcsolattartási lehetőség. A versenyen iskolai, tankerületi fordulóira és fővárosi döntőre való felkészítés a felkészítő tanároknak és a felkészülő versenyzőknek komoly szakmai programot és a fejlesztési célokat tudatosító munkát jelent. A versenyprogram igazodási pontot, programot adhat a szakmai munkaközösségek számára, hiszen az évenként feldolgozásra felajánlott újabb és újabb témák jellegüknél fogva feltárják és összesítik az egy-egy területen elért kompetenciákat.
- 10:20: Póczos Valéria: Visszapillantó – a Fővárosi Rajzverseny összefoglaló bemutatása, különös tekintettel az utóbbi évek tartalmi- és formai innovációira
- 10:50: Mészáros Zsuzska: Értékelés, zsűri – interaktív bemutató
- 11:20: Garamvölgyi Béla: A 2016/17 tanév témakiírása, értelmezésének és feldolgozásának lehetőségei
- 12:20: Magyar József: Verseny a Ludwig Múzeumban – a 3. kategória versenyének bemutatása.
12:40-13:00 Kérdések és válaszok
A jelenlévőknek igény szerint most is fogunk tanúsítványokat kiállítani, alkalmanként 5 kredit értékkel.
Változás: nem a helyszínen adjuk ki a tanúsítványokat, hanem azt a regisztráció és a helyszínen, a jelentkezési lap aláírása után készítjük el, és a következő VIMM alkalmával osztjuk ki. Aki ezeket a tanúsítványokat nem tudja átvenni, decemberben postai úton kapja meg az át nem vett igazolásokat. (A múlt tanévben sokan nem jelentek meg a tanúsítványt igénylők közül).
Fontos: szeretnénk, ha minden kedves megjelent, függetlenül attól, hogy kér-e tanúsítványt, aláírná a jelenléti ívet. Ez egy hivatalos dokumentum, amivel igazolnunk kell, hogy a továbbképzésnek számító rendezvény lezajlott. Az önkéntes előadók és szervezők számára is fontos tudni, hányan is gyűltünk össze-egy-egy alkalommal.
Várunk minden kedves régi és új VIMM Tagot!
Üdvözlettel a szervezők:
Kárpáti Andrea, Zombori Béla, Gaul Emil és Gaul-Ács Ágnes
Garamvölgyi Béla, Mészáros Zsuzska, Póczos Valéria
Tisztelt Kollégák!
Közzétettük a 2016/17 tanév versenykiírásait. A rövid, kivonatos tartalmat a kezdőlapon, a teljes terjedelemben közreadottat pedig itt olvashatják, illetve innen tölthetik le.
Lényeges változás az előző évhez képest, hogy a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumhoz tartozik az általános iskolai korosztály mellett a középiskolai is.
A tagozatos/művészeti középiskolák a 3. kategóriában versenyeznek.
A Fővárosi Komplex Rajzverseny olyan a közoktatást és az alapfokú művészeti oktatást is összevető, kapcsolatba hozó rendszeres szaktárgyi tanulmányi verseny, mely az önképzés, a tudás-megosztás segítése mellett a módszertani kultúrát fejlesztő szaktárgyi programot is jelent. Fontos hálózatépítési és kapcsolattartási lehetőség. A versenyen iskolai, tankerületi fordulóira és fővárosi döntőre való felkészítés a felkészítő tanároknak és a felkészülő versenyzőknek komoly szakmai programot és a fejlesztési célokat tudatosító munkát jelent. A versenyprogram igazodási pontot, programot adhat a szakmai munkaközösségek számára, hiszen az évenként feldolgozásra felajánlott újabb és újabb témák jellegüknél fogva feltárják és összesítik az egy-egy területen elért kompetenciákat. A fentiek értelmében a versenyen Fővárosi Pedagógiai Oktatási Központ irányítása alá tartozó településekről az állam, az önkormányzatok és az egyházak által fenntartott iskolák egyaránt részt vehetnek.
A verseny analitikus értékelési rendszere úgy fejleszti a módszertani kultúrát, hogy minden döntőbe jutott versenyzőnek, felkészítő tanárnak és szülőnek korrekt, hasznosítható visszajelzést ad a képességfejlesztésben elért eredményeiről. A verseny egyedisége, komplexitása éppen abban van, hogy legalább két alkotói tevékenységformában elért teljesítményszinteket méri össze öt indikátor alapján párhuzamosan. Így teszi láthatóvá a speciális adottságokat, készségeket és segíti az egyedi fejlesztési programok megtervezését. Meg-ismerhetővé válik a személyes képi megjelenítő- és kifejezőerő irányultsága valamint az értékteremtő kreativitás.
A Komplex Rajzverseny deklarált célja az általános módszertani kultúra fejlesztése mellett a vizualitás területén felbukkanó tehetséges gyerekek felfedezése, képességeik kibontakoztatása, önértékelésük és kreativitásuk fejlesztése, fejlődésük követése. Ez úgy érhető el, ha célnak tekintjük a verseny előző évtizedek alatt kialakult értékrendjének, gyakorlatának, szellemiségének és minőségének megőrzését, továbbgondolását és fejlesztését.
Fontosnak tartjuk a versenyen készült vizuális alkotások archiválását és dokumentálását, ami a későbbi felkészítések, fejlesztések és kutatások alapját képezheti. Az archívum, jellegéből adódóan értékes gyakorló- és tanulóterep a tanárképzésben részt vevő, a rajzfejlődés életkorhoz kötődő szintjeinek változását tanulmányozó egyetemi hallgatóknak is, akik akár a verseny lebonyolításban is komoly szerepet kaphatnak.
A verseny értékelésébe, zsűrijébe a szaktárgyat gondozó szaktanácsadók bekapcsolódása tovább erősítheti az egymástól elszigetelve, különféle iskolatípusokban működő tehetség-gondozó műhelyek képzési profiljának és jelentős eredményeinek felismerését, támogatását és a jó gyakorlatok továbbadását.
Az idei verseny módszertani DVD-je (mely tartalmazza az összes, döntőbe jutott versenyző munkáit valamint az értékeléseket) elkészült.
A rajzversenyre beadott nevezési munkákat 2016. május 11-én és 12-én 15 – 17 óra között lehet elvinni. (Az el nem vitt munkák az Archívumba kerülnek!)
A Fővárosi Komplex Rajzverseny zsűrije 2016.03.19-én értékelte a pályamunkákat és a helyszínen készült alkotásokat.
A FŐVÁROSI KOMPLEX RAJZVERSENY döntőjének témakörei, időrendje
a versenyszabályzat kivonata
2016
A versenyt kiíró és rendező intézmény neve, címe, elérhetősége:
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.
e-mail: rajz.fazekas@gmail.com
telefon: +36 1 210 10 30 / 226
Az iskolai vagy tankerületi válogatón jogosultságot szerzett tanulók benevezése:
A döntőre való jelentkezés és a versenyzők tájékoztatása a kapcsolattartó/felkészítő tanárok segítségével, rajtuk keresztül történik.
A felkészítő/kapcsolattartó tanárok kitöltik az online nevezési lapot és külön levélben csatolmányként elküldik a versenyző által készített pályamunkáról készített digitális képet, melynek rövidebb oldala legalább 1500 pixel legyen. A pályamunkákat beazonosításra alkalmas fájlnévvel kell ellátni a következő módon:
Az online nevezési lap – a regisztrációs határidő lejárta miatt – már nem érhető el.
A benevezési munkák feltöltésének határideje: 2016. február 20.
Elődöntő (a pályamunkák zsűrizése): 2016. február 22—27.
A döntés közzététele: 2016. február 29.
http://rajz.fazekas.hu/versenyek-palyazatok/eredmenyek/
A pályamunka témakörei és technikai paraméterei:
A versenyzők feladata egy antik átváltozásmítosz témáját feldolgozó, kifejező kompozíció készítése valamilyen szabadon választható monokróm grafikai technikával.
A pályamunkák csak az alábbi, a versenybizottság által kiválasztott mítoszok feldolgozásával készíthetők el:
A felkészítő tanárok feladata az, hogy a történeteket az életkori sajátosságokhoz illeszkedő formában és terjedelemben ismertessék a versenyzőkkel.
A feldolgozható történetek Ovidius által írt, Devecseri Gábor által fordított változata letölthető a verseny honlapjáról: http://rajz.fazekas.hu/html/komplex rajzverseny.html
Egyéb források pl.: Antik lexikon, Corvina 1993, Tótfalusi István: Ki kicsoda az antik mítoszokban, stb. tanulmányozása segítheti az értelmezést.
A grafikai alkotásokat A/3 méretű papírra kell elkészíteni.
Az alkalmazható monokróm vagy színes grafikai technikák pl.: ceruzarajz, tollrajz, lavírozott tus vagy pác, monotípia, magas és mélynyomó eljárásokkal készített nyomat, stb.
Az elődöntőn továbbjutó versenyzőknek a pályamunkákat el kell hozniuk a fővárosi döntőre. A pályamunkákra hátoldalára rá kell írni a versenyző jeligéjét.
A fővárosi döntő helyszíne és időpontjai:
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 1082 Horváth Mihály tér 8.
2016. március 12. (szombat) 9—12 óra között 7 – 8. évfolyam
2016. március 19. (szombat) 9—12 óra között 5 – 6. évfolyam
2016. április 02. (szombat) 9—12 óra között 3 – 4. évfolyam
2016. április 09. (szombat) 9—12 óra között 1 – 2. évfolyam
A versenymunka
A versenyzők két feladatot kapnak.
Az első feladat egy 5-7 tagú színsor létrehozása csak a megadott színeket használó színkeveréssel.
A második feladat egy, a helyszínen megismert műleírás „ekphrasis” vizualizálása, képi kompozícióvá formálása színes technikával. A képleírások, egyéni értelmezése, személyessé tétele, továbbgondolása mellett figyelni kell a leírásból megismert motívumok felismerhető használatára.
A versenyzők teljesítményének összevethetősége és az egyenlő esélyek biztosításának érdekében verseny helyszínén a versenyzők számára egységesen biztosítunk papírt (35 × 50 cm) és vízfesték készletet. A versenyen ezeket más anyagokkal helyettesíteni nem megengedett.
A versenyzőknek hozniuk kell: paletta/keverő lap, vizes edény, ecsetek, grafitceruza, radír.
A helyszínen készített alkotások nem láthatók el paszpartuval!
A zsűri a helyszínen készült színes alkotást valamint a benevezési munkát együtt, párhuzamosan értékeli és évfolyamonként határoz meg a sorrendet. A verseny értékelési szempontjai és az elérhető pontszámok:
Anyag- és eszközhasználat: 5 pont
Formaalkotás: 5 pont
Téralkotás: 5 pont
Komponálás: 5 pont
Kreativitás, kifejezőerő: 20 pont
A két munkára összesen: 80 pont
Az elért eredményeket a versenyfordulókat követő héten helyezzük el a verseny honlapján:
http://rajz.fazekas.hu/versenyeredmenyek.html
Díjkiosztó ünnepély: 2016. május 12. (csütörtök) 15 óra
Egyéb tudnivalók
A regisztrációs felületen kért adatok kitöltése nélkül a beküldött pályamunkák nem kerülnek értékelésre.
A versenymunkákat a versenyszabályzatban szereplő méretben, eszközökkel és anyagokkal, a megadott tematikák egyikéhez kapcsolódva kell elkészíteni. A kritériumoktól történő eltérés esetén a versenymunka nem kerül értékelésre.
A fővárosi döntőn való részvételi jog másra nem ruházható át.
A fővárosi döntőn a versenyzők azonosítót/regisztrációs számot kapnak, melyet feltüntetünk a pályamunkán és a helyszínen készült alkotáson egyaránt. A regisztrációs számon és a jeligén kívül más azonosítókat, jelzéseket nem szabad a versenymunkákon elhelyezni.
A kísérő tanárok és szülők a verseny szüneteiben nem mehetnek be a tantermekbe, de a folyosón konzultálhatnak a versenyzőkkel. Az elkészült munkák a versenyforduló végén megtekinthetőek és fotózhatóak.
A versenyen készült alkotás a Fővárosi Vizuális Módszertani Központ gyermekrajz gyűjteményébe kerül. A benevezési munka a versenyen és a honlapon kihirdetett időpontban elvihető. A versenyen folyó alkotófolyamatról, a versenyen készült alkotásokról és a benevezési munkákról digitális képi dokumentáció készül.
A benevezési munka visszaadásának tervezett időpontjai: