2017/18 tanév, Fővárosi Komplex Rajzverseny, versenykiírás-kivonat

Tisztelt Érdeklődők, kedves Kollégák!

E tanévben útjára indítunk a designkultúra fogalomkörébe tartozó tematikát- és feladatsort, melynek hátterében az a kézenfekvő szándék húzódik meg, hogy több irányban fejlesszük tehetséges tanulóink képességeit. A felkínált témák és feladatok alkalmasak a problémaérzékeny, azokra reflektálni, cselekedni képes, kezdeményező alkotói attitűd kialakítására, a designer szerepmodelljének (és gondolkodási struktúrájának) megtapasztalására, átélésére. A feladatok során a diákok ismert és kevésbé ismert képzőművészeti alkotások által inspirálódva térbeli alkotásokat hoznak létre. Ez biztosítja a verseny évről évre megújuló koncepciójának finom átmenetét a kétdimenziós és a háromdimenziós tematika között. A diákok rendelkezésére bocsátott művek stilisztikai, konceptuális és kompozíciós sorvezetőként szolgálnak, áttéve a hangsúlyt a térbeli megnyilvánulásra.

Az idei Fővárosi Rajzverseny 1. és 2. kategóriára vonatkozó versenykiírása teljes terjedelmében (erre a hivatkozásra kattintva) érhető el, illetve tölthető le.

A kiírás kivonata pedig innen.

A kiírásban szereplő forrásképek megtekinthetők itt:

A 3. kategória (tagozatos- és művészeti középiskoláknak) kiírása innen tölthető le.