Egyéb

Fővárosi Rajzverseny, 2020/21

Tisztelt Kollégák!

Sajnos, a következő hírt kell közzétennem:
Az Oktatási Hivatal vezetőségének jelenleg érvényes döntése alapján tájékoztatunk, hogy a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ által a korábbi tanévekben szervezett tanulmányi és művészeti versenyek a 2020/2021-es tanévben járványügyi biztonsági okokból nem kerülnek kiírásra.

Fővárosi Komplex Rajzverseny, 2020. 1-2. kategória, tájékoztató

Tisztelt Versenyekre Felkészítő Pedagógus Kolléga!
Az Oktatási Hivatal vezetőségének döntése alapján tájékoztatjuk, hogy valamennyi, a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett tanulmányi és művészeti verseny szervezését bizonytalan ideig felfüggesztjük.
Az intézkedés érinti a versenyek fővárosi fordulóját, és a díjátadó ünnepséget is.
Tájékoztatom, hogy fenti döntés értelmében az eredetileg közzétett versenykiírás szerinti időpontban elmaradó versenyfordulók (döntő) megszervezésére később kerül sor, amelyről írásban fogjuk tájékoztatni Önöket.
Kérjük szíves közreműködését a versenyre nevezett tanulók tájékoztatásában.
Együttműködését és megértését köszönjük.

Herczeg Katalin főosztályvezető megbízásából

Tisztelettel:
Lovász Tamás
versenyszervezés

OKTATÁSI HIVATAL
Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ

H-1088 BUDAPEST, VAS U. 8
Tel.: +36-1-374-2237

E-mail: lovasz.tamas@oh.gov.hu
WEB: www.oktatas.hu

Fővárosi Komplex Rajzverseny/6. korcsoport döntő/2020.03.07./eredmények

A verseny helyszíne: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Elnök:
DLA. Nagy Imre egyetemi docens, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tanárképző Tanszék

Zsűritagok:
Bognár Petra szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Dátán Attila szaktanácsadó, Móra Ferenc Általános Iskola
Dezső Ilona szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Garamvölgyi Béla szakvizsgázott mesterpedagógus, vezetőtanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Kiss Anikó szaktanár, Kós Károly Általános Iskola
Kovács Krisztina szaktanácsadó, Törökvész úti Általános Iskola
Mózessy Egon szaktanácsadó, intézményvezető, Lisznyai utcai Általános Iskola
Taigiszer Csaba szaktanár, Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

A döntő eredményei megtekinthetők itt:

Elődöntő eredményei

Tisztelt Kollégák, Kedves Érdeklődők!

Először is szeretnénk megköszönni minden Kollégánk lelkiismeretes felkészítő munkáját. Az idei verseny elődöntőjében is neves szakemberekből összehívott Bíráló Bizottság tekintette meg és értékelte 189 csapat alkotói teljesítményét.

A zsűri jegyzőkönyve, valamint a döntőbe továbbjutott csapatok felsorolása megtekinthető itt.

Sajnos, sokaknak csalódást fog okozni a jegyzőkönyv olvasása, de Őket nagyon kérjük: ezt ne kudarcként, hanem inkább olyan kihívásként éljék meg, mely a következő tanévben további közös alkotómunkára ösztönöz.

A továbbjutó csapatok felkészítő tanárai – az on-line regisztráció során megadott címükön – hamarosan értesítést kapnak a döntő fordulók lebonyolításával kapcsolatos tudnivalókról.

További eredményes felkészülést kíván:
Garamvölgyi Béla
a verseny szakmai felelőse

Vizuális Mesterpedagógus Műhely (VIMM) 28.

VIMM28.
Helyszín: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.

A VIMM28. novemberi foglalkozásának témája a 2019/20 tanévben megrendezendő 37. Fővárosi Komplex Rajzverseny volt. A Szervezők a foglalkozás során bemutatták a Verseny feladatait és segítséget nyújtottak értelmezésükhöz, feldolgozásukhoz.
Az előadások prezentációi a közzétett linkeken elérhetők, letölthetők.

Program:
9:00-9:30 Regisztráció és tanúsítványok átvétele
9:35 Pásztor Attila, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetője üdvözli a részvevőket

9:45-től Előadások

  • 9:45 Kárpáti Andrea, az MTA-ELTE Vizuális Kultúra Szakmódszertani Kutatócsoport vezetője: A vizuális kommunikációs képesség: közlés képekben, 6-14 éves korig
    (a prezentáció elérhető itt)
    10:00 Garamvölgyi Béla: A munkacsoport bemutatása; 2019. FRV – visszapillantó; elemzések, tapasztalatok
    (a prezentáció elérhető itt)
    10:30 Bognár Petra: 1. és 2. korcsoport témái, feladatai: „Képes-történetek” és „Használati utasítás legendás lények gondozásához”
    (a prezentáció elérhető itt)
    11:00 Dezső Ilona: 3. és 4. korcsoport témái, feladatai: „Kis történetek” és „Fotó-[kép]-regény”
    (a prezentáció elérhető itt)
    11:30 Garamvölgyi Béla: 5. és 6. korcsoport témái, feladatai: „Diafilm” és „Átalakítás más médiumra”
    (a prezentáció elérhető itt)
    12:00 Hemrik László/Magyar József: Verseny a Ludwig Múzeumban – a III. kategória versenyének bemutatása
    (a prezentáció elérhető itt és itt)

Vizuális Mesterpedagógus Műhely (VIMM28.) : Fővárosi Rajzverseny – 2020

VIMM 28. foglalkozása: Fővárosi Rajzverseny – 2020

2019. november 16. (szombat) 9 – 13

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
1082. Budapest Horváth Mihály tér 8. III. emelet, Nagyterem

A VIMM28. novemberi foglalkozásának témája a 2019/20 tanévben megrendezendő 37. Fővárosi Komplex Rajzverseny. A Szervezők e foglalkozás során bemutatják a Verseny feladatait és segítsé-get nyújtanak értelmezésükhöz, feldolgozásukhoz. A foglalkozás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi linken lehet:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScvIKpGr7cDbjbHWWT1rmPTU-LF1BlN9-_goLFD3svno4I29g/viewform

Program:

9:00-9:30             Regisztráció és tanúsítványok átvétele
9:35                       Pásztor Attila intézményvezető köszöntője

9:45-től Előadások

9:45                       Kárpáti Andrea, az MTA-ELTE Vizuális Kultúra Szakmódszertani Kutatócsoport vezetője: A vizuális kommunikációs képesség: közlés képekben, 6-14 éves korig
10:00                     Garamvölgyi Béla: A munkacsoport bemutatása; 2019. FRV – visszapillantó; elemzések, tapasztalatok.
10:30                     Bognár Petra: 1. és 2. korcsoport témái, feladatai.
11:00                     Dezső Ilona: 3. és 4. korcsoport témái, feladatai.
11:30                     Garamvölgyi Béla: 5. és 6. korcsoport témái, feladatai.
12:00                     Hemrik László, Magyar József: Verseny a Ludwig Múzeumban – a III. kategória versenyének bemutatása
12:30-12:50        Kérdések és válaszok

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Üdvözlettel a VIMM29 szervezői:
Kárpáti Andrea, Gaul-Ács Ágnes, Gaul Emil, Zombori Béla és Garamvölgyi Béla

Fővárosi Rajzverseny 2019/20

Tisztelt Kollégák,
a 2019/20 tanévi, 37. Fővárosi Rajzverseny versenykiírása október végén-november elején kerül közzétételre, az immár szokásosnak tekinthető módon:
– honlapunkon
– Intézményvezetőknek küldött levélben

Fővárosi Komplex Rajzverseny / 1. korcsoport döntő / 2019. 04. 13. /eredmények

A verseny helyszíne: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Elnök:
Pallag Andrea adjunktus, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Elméleti Intézet – Pedagógia és Pszichológia Tanszék

Zsűritagok:
Balogh Imola szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Dátán Attila szaktanácsadó, Móra Ferenc Ált. Isk.
Dezső Ilona szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Garamvölgyi Béla szakvizsgázott mesterpedagógus, vezetőtanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Kiss Anikó szaktanár, Kós Károly Ált. Isk.
Kovács Krisztina szaktanácsadó, Törökvész úti Ált. Isk.
Póczos Valéria vezetőtanár, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktorandusza, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Sztupár Klára Anna szaktanácsadó, Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán AMI és Ált. Isk.
Mózessy Egon szaktanácsadó, intézményvezető, Lisznyai utcai Ált. Isk.
Nagy Júlia szaktanácsadó, váci Madách Imre Gimnázium
Taigiszer Csaba szaktanár, Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Ált. Isk. és Gimnázium

Dr. Kárpáti Andrea megfigyelő, D. Sc. egyetemi tanár, ELTE TTK, Természettudományi Kommunikáció és UNESCO Multimédiapedagógiai Központ
Az eredmények megtekinthetők itt:

A 2019. Fővárosi Komplex Rajzverseny I. és II. kategória támogatója:

Panton Papíripari és Dekororációs Üzletlánc Budapest

Fővárosi Komplex Rajzverseny / 2. korcsoport döntő / 2019. 04. 06. /eredmények

A verseny helyszíne: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Elnök:
Boldizsárné Kovács Gizella iparművész, szerkesztő, kurátor, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének alelnöke

Zsűritagok:
Balogh Imola szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Dezső Ilona szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Garamvölgyi Béla szakvizsgázott mesterpedagógus, vezetőtanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Kiss Anikó szaktanár, Kós Károly Általános Iskola
Kovács Krisztina szaktanácsadó, Törökvész úti Általános Iskola
Póczos Valéria vezetőtanár, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktorandusza, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Sztupár Klára Anna szaktanácsadó, Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán AMI és Általános Iskola
Mózessy Egon szaktanácsadó, intézményvezető, Lisznyai utcai Általános Iskola
Nagy Júlia szaktanácsadó, váci Madách Imre Gimnázium
Taigiszer Csaba szaktanár, Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Ált. Isk. és Gimnázium

Dr. Kárpáti Andrea megfigyelő, D. Sc. egyetemi tanár, ELTE TTK, Természettudományi Kommunikáció és UNESCO Multimédiapedagógiai Központ

Az eredmények megtekinthetők itt:

A 2019. Fővárosi Komplex Rajzverseny I. és II. kategória támogatója:

Panton Papíripari és Dekororációs Üzletlánc Budapest

Fővárosi Komplex Rajzverseny II. kategória / 3. korcsoport döntő / 2019. 03. 30. /eredmények

A verseny helyszíne: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Elnök:
Szentandrási Dóra Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktorandusza, Magyar Építész Kamara, GYIK Műhely

Zsűritagok:
Balogh Imola szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Dátán Attila szaktanácsadó, Móra Ferenc Általános Iskola
Dezső Ilona szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Garamvölgyi Béla szakvizsgázott mesterpedagógus, vezetőtanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Kiss Anikó szaktanár, Kós Károly Általános Iskola
Kovács Krisztina szaktanácsadó, Törökvész úti Általános Iskola
Lakos Máté iparművész, a MOME design- és vizuálisművészet-tanár szak hallgatója