A verseny helyszíne: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Elnök:
DLA. Nagy Imre egyetemi docens, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tanárképző Tanszék
Zsűritagok:
Bognár Petra szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Dátán Attila szaktanácsadó, Móra Ferenc Általános Iskola
Dezső Ilona szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Garamvölgyi Béla szakvizsgázott mesterpedagógus, vezetőtanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Kiss Anikó szaktanár, Kós Károly Általános Iskola
Kovács Krisztina szaktanácsadó, Törökvész úti Általános Iskola
Mózessy Egon szaktanácsadó, intézményvezető, Lisznyai utcai Általános Iskola
Taigiszer Csaba szaktanár, Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
A döntő eredményei megtekinthetők itt:
Először is szeretnénk megköszönni minden Kollégánk lelkiismeretes felkészítő munkáját. Az idei verseny elődöntőjében is neves szakemberekből összehívott Bíráló Bizottság tekintette meg és értékelte 189 csapat alkotói teljesítményét.
A zsűri jegyzőkönyve, valamint a döntőbe továbbjutott csapatok felsorolása megtekinthető itt.
Sajnos, sokaknak csalódást fog okozni a jegyzőkönyv olvasása, de Őket nagyon kérjük: ezt ne kudarcként, hanem inkább olyan kihívásként éljék meg, mely a következő tanévben további közös alkotómunkára ösztönöz.
A továbbjutó csapatok felkészítő tanárai – az on-line regisztráció során megadott címükön – hamarosan értesítést kapnak a döntő fordulók lebonyolításával kapcsolatos tudnivalókról.
További eredményes felkészülést kíván:
Garamvölgyi Béla
a verseny szakmai felelőse
Tisztelt Kollégák!
Néhány lényeges információ és határidő a regisztrációval kapcsolatban:
2020.01.24. Regisztrációs felületek megnyitása.
A regisztrációs űrlapok elérhetőségei:
1–2. korcsoport:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScWZLpCSYQwQITQbeNV6HVK75HpUz6ql9sQ950w06N2p38wdQ/viewform
3–4. korcsoport:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfJi_IRwZ5NOUbwEc-k-5lGkVL5IgZe2JtUjjSva7uLcaLb2A/viewform
5–6. korcsoport:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfwqkoRUa12oLuxwgCijHcZgJVGSHKlYfjT3bnFR4L6is0bEQ/viewform
2020.02.07. Nevezési munkák (tervlapok, műtárgyfotók) beküldésének-feltöltésének határideje. (rajz.fazekas@gmail.com)
VIMM28.
Helyszín: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.
A VIMM28. novemberi foglalkozásának témája a 2019/20 tanévben megrendezendő 37. Fővárosi Komplex Rajzverseny volt. A Szervezők a foglalkozás során bemutatták a Verseny feladatait és segítséget nyújtottak értelmezésükhöz, feldolgozásukhoz.
Az előadások prezentációi a közzétett linkeken elérhetők, letölthetők.
Program:
9:00-9:30 Regisztráció és tanúsítványok átvétele
9:35 Pásztor Attila, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetője üdvözli a részvevőket
9:45-től Előadások
A verseny pedagógiai célja:
A Fővárosi komplex rajzverseny olyan – a közoktatást és az alapfokú művészeti oktatást is kapcsolatba hozó – rendszeres szaktárgyi tanulmányi verseny, mely a tudásmegosztás segítése mellett a módszertani kultúrát fejlesztő szaktárgyi programot is jelent. Fontos hálózatépítési és kapcsolattartási lehetőség. A verseny iskolai, tankerületi fordulóira és fővárosi döntőre való felkészítés a felkészítő tanároknak és a felkészülő versenyzőknek komoly szakmai programot és a fejlesztési célokat tudatosító munkát jelent. A versenyprogram igazodási pontot adhat a szakmai munkaközösségek számára, hiszen az évenként feldolgozásra felajánlott újabb és újabb témák jellegüknél fogva feltárják és összesítik az egy-egy területen elért kompetenciákat.
A verseny kezdete: |
2020.02.07
|
helyszíne: |
online
|
|
Nevezés: |
2020.02.07.
|
módja: |
online
|
|
A(z) 1. forduló időpontja: |
2020.02.07
|
helyszíne: |
online
|
|
A(z) 2. forduló időpontja: |
2020.03.07, 03.21, 03.28, 04.04, 04.18, 04.25
|
helyszíne: |
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
|
|
Eredmények közzététele: |
2020.05.04. 16:30
|
helye: |
Tehetségháló
|
|
A verseny meghirdetője: |
Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ
|
|||
szakmai felelőse: |
Garamvölgyi Béla
|
|||
elérhetősége: |
+36/1/210-1030 / 226, rajz.fazekas@gmail.com
|
|||
koordinátora: |
Lovász Tamás
|
|||
elérhetősége: |
+36/1/374-2237, lovasz.tamas@oh.gov.hu
|
A versenyen részt vehetnek a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ szolgáltatási területe alá tartozó településekről (Budapest, Pest megye járásai: Aszód, Budakeszi, Dunakeszi, Érd, Gödöllő, Pilisvörösvár, Ráckeve, Szentendre, Szigetszentmiklós, Szob, Vác) az állam, az önkormányzatok és az egyházak által fenntartott iskolák. A verseny analitikus értékelési rendszere úgy fejleszti a módszertani kultúrát, hogy minden döntőbe jutott versenyzőnek, felkészítő tanárnak és szülőnek korrekt, hasznosítható visszajelzést ad a képességfejlesztésben elért eredményeiről. A verseny komplexitása éppen abban nyilvánul meg, hogy legalább két alkotói tevékenységformában (problémamegoldás, megvalósítás) elért teljesítményszinteket méri össze hat indikátor alapján. Így teszi láthatóvá a speciális adottságokat és segíti az egyedi fejlesztési programok megtervezését. Megismerhetővé válik a személyes megjelenítő- és kifejezőerő irányultsága valamint az értékteremtő kreativitás.
A Fővárosi rajzverseny deklarált célja az általános módszertani kultúra fejlesztése mellett a vizualitás területén felbukkanó tehetséges gyerekek felfedezése, képességeik kibontakoztatása, önértékelésük és kreativitásuk fejlesztése, fejlődésük követése. Ez úgy érhető el, ha célnak tekintjük a verseny előző évtizedek alatt kialakult értékrendjének, gyakorlatának, szellemiségének és minőségének megőrzését, továbbgondolását és fejlesztését.
Fontosnak tartjuk a versenyen készült vizuális alkotások archiválását és dokumentálását, ami a későbbi felkészítések, fejlesztések és kutatások alapját képezheti. Az archívum, jellegéből adódóan értékes gyakorló- és tanulóterep a tanárképzésben részt vevő, a rajzfejlődés életkorhoz kötődő szintjeinek változását tanulmányozó egyetemi hallgatóknak is, akik akár a verseny lebonyolításban is komoly szerepet kaphatnak.
A verseny értékelésébe, zsűrijébe a szaktárgyat gondozó szaktanácsadók bekapcsolódása tovább erősíti az egymástól elszigetelve, különféle iskolatípusokban működő tehetséggondozó műhelyek képzési profiljának és jelentős eredményeinek felismerését, támogatását és a jó gyakorlatok továbbadását.
A versennyel kapcsolatos információk megosztása egyrészt szaktárgyi honlapon (letölthető versenykiírások, jelentkezési lapok, időpontok és helyszínek, szakirodalom, stb.), másrészt hírlevelekkel (a meghirdetésre kerülő tematikus versenyfelkészítő foglalkozások programjai, a felkészítést segítő online források stb.) történik.
1. A verseny kategóriái
Az 1. és 2. kategória korcsoportjai
A verseny döntőjének technikai és időbeli tervezhetőségének érdekében a helyszíni gyakorlati feladatokat hat korcsoportban oldják meg a versenyzők:
1) az első korcsoportba az első és a második évfolyamos tanulók tartoznak;
2) a második korcsoportba a harmadik és a negyedik évfolyamos tanulók tartoznak;
3) a harmadik korcsoportba az ötödik és a hatodik évfolyamos tanulók tartoznak;
4) a negyedik korcsoportba a hetedik és a nyolcadik évfolyamos tanulók tartoznak;
5) az ötödik korcsoportba a kilencedik és tizedik évfolyamos tanulók tartoznak;
6) a hatodik korcsoportba a tizenegyedik és tizenkettedik évfolyamos tanulók tartoznak.
2. Egyéb kategóriák ismertetése: páros, csoportos
3. A verseny jellege, részei:
A verseny alapvetően gyakorlati jellegű, de pályázati elemeket is tartalmaz. A csapatok az elődöntőre meghatározott paraméterekkel rendelkező pályamunkával neveznek be, melynek kedvező elbírálása után vehetnek részt a helyszíni fordulókon, ahol már ellenőrzött körülmények között oldanak meg gyakorlati feladatokat. A versenykiírás 8. pontjában (A fordulók feladattípusainak rövid ismertetése) tájékoztató jelleggel megadott feladatokhoz a kiírás közzétételével egyidejűleg pontos feladatleírásokat és egyéb, ezekhez kapcsolódó segédleteket teszünk közzé honlapunkon.
http://rajz.fazekas.hu/szakanyagok-szakmai-dokumentumok/
4. A verseny fordulói:
I. Válogatóversenyek
A válogatóversenyek időpontját, jelen kiíráshoz illeszkedő tematikáját és feltételrendszerét a szaktárgyi munkaközösségek, a tankerületi koordinátorok, az Iskolai válogató esetén a szaktanárok határozzák meg.
a) Tankerületi válogató
A párok/csapatok a szaktárgyi bírálóbizottság döntése alapján kapnak lehetőséget a budapesti döntőre történő nevezésre. A tankerületi zsűri minden, arra alkalmasnak talált csapatot felkészítő tanára közreműködésével nevezhet a fővárosi döntőbe.
A tankerületi válogatókról való továbbjutás feltétele az alkalmazott technikák magabiztos használata mellett szakmai zsűri által meghatározott értékelési kritériumok teljesítése.
b) Iskolai válogató
Ha nem kerül megrendezésre tankerületi válogató, vagy a tankerületi verseny lebonyolítási formája a Fővárosi Rajzversenyétől eltérő (pl.: páros/csoportmunka helyett egyéni verseny), akkor az iskolai válogató után a felkészítést végző szaktanár közvetlenül nevezheti a fentiek alapján arra alkalmasnak talált párokat/csapatokat a fővárosi döntőbe.
c) Önálló (független) nevezések
Amennyiben nem kerül megrendezésre tankerületi, iskolai válogató, vagy a felkészítés nem iskolarendszerű oktatás keretén belül történik (pl.: rajziskola, magántanár), akkor a felkészítést végző tanár közvetlenül nevezheti a fentiek alapján arra alkalmasnak talált párokat/csapatokat a fővárosi döntőbe. Értelemszerűen, a csapattagok ez esetben más-más iskolából kerülhetnek össze.
II. Fővárosi döntő
a) Elődöntő (fővárosi döntőre beérkező pályázati anyagok elbírálása)
Az online beküldött benevezési pályamunkákat szakmai bírálóbizottság értékeli és kiválasztja azokat a párokat/csapatokat, akik lehetőséget kapnak a fővárosi döntőn való részvételre. Az elődöntő zsűrijének nincs rálátása a tankerületi versenyek/iskolai válogatók helyezéseire, következésképp azok eredményei a továbbjutás szempontjából nem relevánsak. A zsűri döntése a verseny honlapján kerül közzétételre.
Az elődöntő lebonyolításának időpontjai a 2019/20-as tanévben:
A regisztrációs felületek megnyitása: | 2020.01.24. |
A benevezési munkák feltöltésének határideje: | 2020.02.07. |
Elődöntő (a pályamunkák elbírálása): | 2020.02.15. |
A döntés közzététele: | 2020.02.19. |
http://rajz.fazekas.hu/eredmenyek/
www.tehetseghalo.hu
b) Döntő
Az elődöntőn sikeres párok/csapatok tagjai egymással együttműködve, csoportmunkában készítik el versenymunkájukat a versenykiírásban meghatározott időpontban és időkeretben.
A fővárosi döntő helyszíne és időpontjai:
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
1082 Horváth Mihály tér 8.
A tanulók fővárosi döntőn való részvételének feltétele a megfelelően kitöltött, aláírásokkal ellátott, az Oktatási Hivatal nevezési lapjának leadása, amit a Tehetségháló honlapról lehet letölteni (www.tehetseghalo.hu), és a verseny napján a regisztrációkor kell leadni.
Versenynapok:
2020.03.07. (szombat) 9-12 óra között | 11– 12. évfolyam |
2020.03.21. (szombat) 9-12 óra között | 9–10. évfolyam |
2020.03.28. (szombat) 9-12 óra között | 7–8. évfolyam |
2020.04.04. (szombat) 9-12 óra között | 5–6. évfolyam |
2020.04.18. (szombat) 9-12 óra között | 3–4. évfolyam |
2020.04.25. (szombat) 9-12 óra között | 1–2. évfolyam |
Az elért eredményeket a versenyfordulókat követő héten helyezzük el a verseny honlapján
http://rajz.fazekas.hu/eredmenyek/
www.tehetseghalo.hu
A verseny lehetőségeit, valamint az eddigi gyakorlatot figyelembe véve
kap lehetőséget a fővárosi döntőben való részvételre. A fentiek alapján a csapatok létszáma korcsoportonként kötött, a tagok számának csökkenése, hiányzása nem megengedett, ha ennek a feltételnek nem felel meg a döntőn megjelenő csapat, az kieséssel jár.
A versenykiírás nem zárja ki a döntőbe jutott csapatok tagjainak helyettesítését, illetőleg cseréjének lehetőségét akkor, ha a csere igazolható vis maior helyzet (előre nem látható, elháríthatatlan körülmény) folytán következik be. Ilyenkor kizárólag a szakmai felelős, valamint a szervezők jelen lévő képviselője jogosult a problémát kezelni és megoldani.
A verseny témája, ismeretanyaga, a felkészüléshez felhasználható irodalom
A pályamunka témaköre és az alkalmazható technikák a vizuális kultúrához kötődnek.
Történetmesélés – vizuális kommunikáció
A 2019/20-as tanévi verseny a vizuális befogadó- és alkotóképességek szintjeit méri. Az ismeretek egy része gyakorlati jellegű és az alkalmazott technikák használati módjához, másik része pedig a vizuális közlő- és kifejezőeszközök kreatív, átgondolt használatának minőségéhez kötődik. A problémafelvetések és a hozzájuk tartozó témák, ismeretanyagok valamint az alkalmazható technikák évről évre változnak, ezért a felkészülést segítő speciális szakirodalmak, ajánlások a verseny honlapján kerülnek közzétételre.
Az e tanévben felkínált témák és feladatok alkalmasak a problémaérzékeny, azokra válaszolni, cselekedni képes, kezdeményező alkotói attitűd kialakítására. A tervezési feladatok páros/csoportos megoldása kooperatív munkaformában egyszerre szolgálhat egyéni- és közösségi célokat, melynek során a probléma-megoldó gondolkodás folyamatát mérhetik rá tudásukra a versenyzők, amikor végigjárják az információgyűjtéstől az értékteremtésig tartó grádusokat.
Itt kívánjuk felhívni a verseny iránt érdeklődő Kollégák figyelmét 2019. november 16-án, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium dísztermében megrendezésre kerülő VIMM (Vizuális Mesterpedagógus Műhely) foglalkozásra, melynek központi témája a Fővárosi Rajzverseny lesz.
5. A fordulók feladattípusainak rövid ismertetése
Elődöntő
Az alábbiakban tájékoztatási céllal megadott feladat-ismertetésekhez a versenykiírás közzétételével egyidejűleg pontos leírásokat és egyéb, ezekhez kapcsolódó segédleteket teszünk közzé honlapunkon: http://rajz.fazekas.hu/
1. korcsoport
„Képes-történetek”
Műalkotásról leolvasható történet tovább-gondolása és képsorozattá alakítása.
2. korcsoport
„Használati utasítás legendás lények gondozásához”
Képek, jelek és rövid szöveges tartalmak megjelenítésével használati utasítástervezése egy – kiválasztott – legendás lényhez.
3. korcsoport
„Kis történetek”
A történet cselekménye egy képzeletbeli szigeten történő, fordulatokban bővelkedő kincsvadászat, amelyben a csoport tagjai a különböző karaktereket képviselnek. A közösen kitalált történet egy kiválasztott részletét alakítsák át képregénnyé.
4. korcsoport
„Fotó-[kép]-regény”
Alkossanak egy olyan, olvasmány-élményen alapuló történetet, melyben a csapattagok szereplők. A továbbgondolt, szabadon átírt-értelmezett történetet fotóregény formájában jelenítsék meg.
5. korcsoport
„Diafilm”
A feladat egy irodalmi mű diafilmre történő vizuális adaptációja.
6. korcsoport
„Átalakítás más médiumra”
Készítsék el egy kiválasztott film rajzfilmre történő adaptációjának storyboardját. A storyboard egyik jelenetét 4 kulcs-képben dolgozzák ki.
A felkészítő tanárok feladata az, hogy:
Az elődöntőn továbbjutó pároknak/csapatoknak a pályamunkákat el kell hozniuk a fővárosi döntőre. A pályázati munkák/benevezési munkák e célra alkalmas mappában, tárolásukat biztosító csomagolásban/dobozban kerülnek beadásra.
A mappa felületén valamint a pályamunkák hátoldalán fel kell tüntetni a regisztráció során használt fájlnevet. Más, a csapat beazonosítására alkalmas adat feltüntetése tilos.
Döntő, helyszíni feladat
A döntőbe továbbjutott csapatok feladatukat a helyszínen ismerik meg. Ez a kiírás szellemiségéhez illeszkedő, abból következő feladat lesz.
A benevezési munkák visszaadásának tervezett időpontja: 2020.05.16. (szombat) 9-12-ig.
Az el nem vitt munkák megőrzésére, tárolására nincs lehetőség.
A döntő helyszínén készült alkotás a Fővárosi Komplex Rajzverseny módszertani gyűjteményébe kerül. Megtekintése vagy elvitele digitális formában biztosított.
6. A fővárosi döntőben részt vevő csapatok értékelése:
A csapatok és a kísérő tanárok részvételének feltételeiről a nevező Intézmény gondoskodik. A fővárosi döntőn a versenyzők egyedi azonosítót/regisztrációs számot kapnak, melyet feltüntetünk a helyszínen készült alkotáson. Más azonosítókat, jelzéseket nem szabad a versenymunkákon elhelyezni.
A zsűri a helyszínen készült alkotást értékeli és évfolyamonként határozza meg a sorrendet. A verseny értékelési szempontjai és az elérhető pontszámok:
Anyag- és eszközhasználat: | 5 pont |
Funkcionalitás- és formaalkotás: | 5 pont |
Téralkotás: | 5 pont |
Komponálás: | 5 pont |
Együttműködő képesség, kommunikáció: | 10 pont |
Kreativitás, kifejezőerő, összkép: | 10 pont |
Összesen: | 40 pont |
7. A nevezés módja, határideje, regisztrációs lap
A fővárosi elődöntőbe online regisztrációs lap kitöltésével és a benevezési munka online elküldésével lehet jelentkezni az erre jogosult csapatoknak.
Az online regisztrációs lapot a felkészítő/kapcsolattartó tanárok kitöltik és külön levélben, csatolmányként elküldik a csapat pályamunkáiról készített – az alkotások megismerését segítő, azokat jól bemutató –fotókat.
A csatolt képek a következő technikai paramétereknek feleljenek meg:
A pályamunkákat beazonosításra alkalmas fájlnévvel kell ellátni a következő módon:
A megadott paraméterektől történő eltérések formai hibának minősülnek, és a pályázati cselekmény visszautasítását/érvénytelenségét eredményezhetik.
A regisztrációs űrlapok elérhetőségei:
1–2. korcsoport:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScWZLpCSYQwQITQbeNV6HVK75HpUz6ql9sQ950w06N2p38wdQ/viewform
3–4. korcsoport:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfJi_IRwZ5NOUbwEc-k-5lGkVL5IgZe2JtUjjSva7uLcaLb2A/viewform
5–6. korcsoport:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfwqkoRUa12oLuxwgCijHcZgJVGSHKlYfjT3bnFR4L6is0bEQ/viewform
A regisztrációs űrlapokon az alábbi adatokat kell megadni:
a) Az elődöntőre történő regisztráció előfeltételének megadása:
1. Tankerületi válogató
2. Iskolai válogató
3. Önálló (független) nevezés
b) A csapat adatai:
1. A csapat korcsoportja;(ld. példa-fájlnév: 04)
2. A csapat jeligéje; (ld. példa-fájlnév: Boeing 747
3. A feltöltendő dokumentáció (forgatókönyvek, műtárgyfotók) feladatra utaló címe és száma;
(ld. példa-fájlnév: forgató1; ill. műtárgyfotónál a mobiltelefon/fényképezőgép által generált fájlnév is használható, pl: DSCN7787)
4. A csapattagok neve, születési időpontja, évfolyama;
5. A csapattagok nevéből generált karakterlánc (min. 4, max. 8 karakter)
(ld. példa-fájlnév: MNPGTM –ahol a karakterlánc Minta Név, Példa Géza, Terv Mandula – fiktív – nevekből lett létrehozva)
c) Az Intézmény és a felkészítőtanár adatai
1. A csapatot nevező intézmény neve;
2. Az intézmény postacíme (irányítószám, település, közterület neve, házszám);
3. A csapatot felkészítő- nevező, kapcsolattartó tanár neve;
4. A felkészítő tanár e-mail címe;
d) A pályamunkák (forgatókönyv, műtárgyfotók) fájlnevei
A pályamunka tervlapjainak és műtárgyfotóinak feltöltési címe: rajz.fazekas@gmail.com
Pályamunka leadási határideje: 2020.02.07
A tanulók fővárosi döntőn való részvételének feltétele a kinyomtatás után kitöltött, aláírt, pecséttel ellátott, Oktatási Hivatal Nevezési lapja és Hozzájáruló nyilatkozat leadása, amit a Tehetségháló honlapról, illetve a versenyhonlapról lehet letölteni.
A továbbjutott versenyzők értesítésének módja, határideje.
Az elődöntőn eredményesen szereplő, döntőbe továbbjutott párok/csapatok csapatnevét és jeligéjét 2020. 02. 19-én tesszük közzé a verseny honlapján, a http://rajz.fazekas.hu/eredmenyek/ URL-címen; a felkészítő tanárokat pedig a regisztrációs űrlapon megadott e-mail címükön kiértesítjük.
8. Egyéb fordulón részt vevő versenyzők
Az eddigi gyakorlatot figyelembe véve korcsoportonként 7-15, kettő-négy főből álló csapat tanulói kapnak lehetőséget a fővárosi döntőben való részvételre.
9. A versenyző vagy intézménye által fizetendő díjak
A versenyen nevezési díj nincs.
10. A verseny díjai
A verseny 1-3 helyezettje a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ Díjátadó ünnepségén oklevélben részesül.
A zsűri az életkori sajátosságokra tekintettel évfolyamonként értékeli a párokat/csapatokat és évfolyamonként első, második és harmadik helyezést adhat ki. Az oklevél mellett az 1-3. helyezett párok/csapatok jutalomban is részesülnek.
A verseny ütemterve
Határidő | Feladat | Felelős |
2020.01.24. | regisztrációs felületek megnyitása | szakami felelős |
2020.02.07. | nevezési munkák feltöltésének határideje: | felkészítő tanár |
2020.02.19. | nevezési munkákkal kapcsolatos döntés közzététele: | Budapesti POK és szakmai felelős |
2020.03.07 2020.03.21. 2020.03.28. 2020.04.04. 2020.04.18. 2020.04.25. |
11 – 12. évfolyam döntő 9 – 10. évfolyam döntő 7 – 8. évfolyam döntő 5 – 6. évfolyam döntő 3 – 4. évfolyam döntő 1 – 2. évfolyam döntő |
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium |
2020.05.04 | Eredmények közzététele: a Tehetséghálón és Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium honlapján (részeredmények az egyes fordulókat követő egy héten belül kerülnek közzétételre) | Budapesti POK és Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium |
2020.05.16. 9:00-12:00-ig. |
benevezési munkák visszaadásának tervezett időpontja | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium |
2020.05.28 | központi díjátadó ünnepség | Budapesti POK |
A verseny szakmai felelősének és szervezőjének neve, címe, elérhetősége
Szakmai vezető:
Garamvölgyi Béla
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.
E-mail: rajz.fazekas@gmail.com
Telefon: +36/1/210-1030 / 226
Kapcsolattartó:
Lovász Tamás versenyszervező
Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ
1088 Budapest, Vas u. 8.
E-mail: lovasz.tamas@oh.gov.hu
Tel: +36/1/374-2237
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
1082. Budapest Horváth Mihály tér 8. III. emelet, Nagyterem
A VIMM28. novemberi foglalkozásának témája a 2019/20 tanévben megrendezendő 37. Fővárosi Komplex Rajzverseny. A Szervezők e foglalkozás során bemutatják a Verseny feladatait és segítsé-get nyújtanak értelmezésükhöz, feldolgozásukhoz. A foglalkozás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi linken lehet:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScvIKpGr7cDbjbHWWT1rmPTU-LF1BlN9-_goLFD3svno4I29g/viewform
Program:
9:00-9:30 Regisztráció és tanúsítványok átvétele
9:35 Pásztor Attila intézményvezető köszöntője
9:45-től Előadások
9:45 Kárpáti Andrea, az MTA-ELTE Vizuális Kultúra Szakmódszertani Kutatócsoport vezetője: A vizuális kommunikációs képesség: közlés képekben, 6-14 éves korig
10:00 Garamvölgyi Béla: A munkacsoport bemutatása; 2019. FRV – visszapillantó; elemzések, tapasztalatok.
10:30 Bognár Petra: 1. és 2. korcsoport témái, feladatai.
11:00 Dezső Ilona: 3. és 4. korcsoport témái, feladatai.
11:30 Garamvölgyi Béla: 5. és 6. korcsoport témái, feladatai.
12:00 Hemrik László, Magyar József: Verseny a Ludwig Múzeumban – a III. kategória versenyének bemutatása
12:30-12:50 Kérdések és válaszok
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Üdvözlettel a VIMM29 szervezői:
Kárpáti Andrea, Gaul-Ács Ágnes, Gaul Emil, Zombori Béla és Garamvölgyi Béla
Tisztelt Kollégák,
a 2019/20 tanévi, 37. Fővárosi Rajzverseny versenykiírása október végén-november elején kerül közzétételre, az immár szokásosnak tekinthető módon:
– honlapunkon
– Intézményvezetőknek küldött levélben
A verseny helyszíne: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Elnök:
Pallag Andrea adjunktus, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Elméleti Intézet – Pedagógia és Pszichológia Tanszék
Zsűritagok:
Balogh Imola szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Dátán Attila szaktanácsadó, Móra Ferenc Ált. Isk.
Dezső Ilona szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Garamvölgyi Béla szakvizsgázott mesterpedagógus, vezetőtanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Kiss Anikó szaktanár, Kós Károly Ált. Isk.
Kovács Krisztina szaktanácsadó, Törökvész úti Ált. Isk.
Póczos Valéria vezetőtanár, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktorandusza, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Sztupár Klára Anna szaktanácsadó, Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán AMI és Ált. Isk.
Mózessy Egon szaktanácsadó, intézményvezető, Lisznyai utcai Ált. Isk.
Nagy Júlia szaktanácsadó, váci Madách Imre Gimnázium
Taigiszer Csaba szaktanár, Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Ált. Isk. és Gimnázium
Dr. Kárpáti Andrea megfigyelő, D. Sc. egyetemi tanár, ELTE TTK, Természettudományi Kommunikáció és UNESCO Multimédiapedagógiai Központ
Az eredmények megtekinthetők itt:
A 2019. Fővárosi Komplex Rajzverseny I. és II. kategória támogatója:
A verseny helyszíne: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Elnök:
Boldizsárné Kovács Gizella iparművész, szerkesztő, kurátor, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének alelnöke
Zsűritagok:
Balogh Imola szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Dezső Ilona szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Garamvölgyi Béla szakvizsgázott mesterpedagógus, vezetőtanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Kiss Anikó szaktanár, Kós Károly Általános Iskola
Kovács Krisztina szaktanácsadó, Törökvész úti Általános Iskola
Póczos Valéria vezetőtanár, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktorandusza, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Sztupár Klára Anna szaktanácsadó, Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán AMI és Általános Iskola
Mózessy Egon szaktanácsadó, intézményvezető, Lisznyai utcai Általános Iskola
Nagy Júlia szaktanácsadó, váci Madách Imre Gimnázium
Taigiszer Csaba szaktanár, Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Ált. Isk. és Gimnázium
Dr. Kárpáti Andrea megfigyelő, D. Sc. egyetemi tanár, ELTE TTK, Természettudományi Kommunikáció és UNESCO Multimédiapedagógiai Központ
Az eredmények megtekinthetők itt:
A 2019. Fővárosi Komplex Rajzverseny I. és II. kategória támogatója:
A verseny helyszíne: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Elnök:
Szentandrási Dóra Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktorandusza, Magyar Építész Kamara, GYIK Műhely
Zsűritagok:
Balogh Imola szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Dátán Attila szaktanácsadó, Móra Ferenc Általános Iskola
Dezső Ilona szaktanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Garamvölgyi Béla szakvizsgázott mesterpedagógus, vezetőtanár, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Kiss Anikó szaktanár, Kós Károly Általános Iskola
Kovács Krisztina szaktanácsadó, Törökvész úti Általános Iskola
Lakos Máté iparművész, a MOME design- és vizuálisművészet-tanár szak hallgatója
Póczos Valéria vezetőtanár, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktorandusza, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
Sztupár Klára Anna szaktanácsadó, Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán AMI és Általános Iskola
Mózessy Egon szaktanácsadó, intézményvezető, Lisznyai utcai Általános Iskola
Nagy Júlia szaktanácsadó, váci Madách Imre Gimnázium
Taigiszer Csaba szaktanár, Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Dr. Kárpáti Andrea megfigyelő, D. Sc. egyetemi tanár, ELTE TTK, Természettudományi Kommunikáció és UNESCO Multimédiapedagógiai Központ
Az eredmények megtekinthetők itt:
A 2019. Fővárosi Komplex Rajzverseny I. és II. kategória támogatója: