MEGNYITÓ – „ÚJ KÉPKORSZAK” – a Komplex Rajzverseny 2025 legjobb alkotásai

Új képkorszak

Hemrik László megnyitója

Tudom, nem leszünk egálba, Ti több mint 150 képpel vagytok jelen, én meg csak egyet hoztam, az is ráadásul szavakból áll. Remélem, sikerül elképzelni a szavak mögötti képet, és remélem, valamennyire ismerős lesz.

A kép közepes méretű, de mégis elég nagy felületű ahhoz, hogy egy egész világ elférjen rajta. Ha a képet távolról nézed, akkor egy sűrű dzsungel bontakozik ki előtted. A hatalmas levelű filodendronok, a kígyóként tekergő liánok, a széles törzsű eukaliptuszok alatt egy tigris vadászik éppen, fölötte majmok sikoltoznak. Ha a képhez kicsit közelebb lépsz, akkor megnyílik az áthatolhatatlannak látszó növényzet, és egyre több részlet mutatja meg magát a kép mélyén húzódó világból. Tengermorajlást hallunk, és már látjuk is a hosszan elnyúló homokos strandot, ahol jelmezekbe öltözött fiúk birkóznak egymással, s majd csak később beszélik meg, hogy az a vidám, lányokból álló társaság nem messze tőlük, figyelemre sem méltatta őket. Az egyik lány egy különös, 12 lencsés kamerával készít fényképeket… A tengerpart mögött elterülő város határozott sziluettjét a küklopszfejre emlékeztető, a délután felé ballagó napnak köszönheti. A város XIX. században épült, négy-öt emeletes házai közt egy folyó szalad keresztül. Az épületek egy tágas parkot is körülölelnek, a fák ágain ülő madarak meg-megrebbentik a szárnyaikat. Egy fiatal nő csodálattal nézi őket, míg nem messze tőle néhány szürke paripa legelészik a dús pázsitból. A park melletti utcán egy nagykabátos férfi egy kisfiút kér számon valamiért. A mögöttük húzódó falon egy hatalmas, színes koponyát ábrázoló graffiti látszik. Zsúfolt villamos halad keresztül a város széles sugárútján, és szalad egészen az estébe, sőt egészen a múltba. Az operánál bogárhátú taxik elegáns, régimódi hölgyekre és urakra várakoznak, míg ezzel egy időben a szomszédos szűk mellékutcában egy harsány, mulatozó tömeg bosszantja a környék pihenni vágyó lakóit. S végül egy több száz éves, vastag falú épülethez érkezel. Kinyitod a nehéz faajtót. Öt lépcső visz le a szuterénbe, ahol a félhomályban férfiakat ülnek körül egy asztalt, és elmélyülten pénzt számolnak. Két titokzatos vendég szakítja meg tevékenységüket, és határozottan az egyik asztalnál ülő szakállas férfire mutatnak.

Én pedig ezekre a képekre mutatok itt mellettünk, köröttünk. És ez a 150 kép az általam tesz-vesz város módjára megidézett világról sokkal árnyaltabb betekintést nyújt. Ezt a világot, illetve ezt a szellemesen ragyogó kiállítást egyszerre köszönhetjük nektek és annak a huszonhat műalkotásnak, amelyeket, legalább is egy részüket, az imént megidéztem. Huszonhat klasszikus, modern és kortárs műalkotás: Caravaggiotól Luca Sára Rózsáig. Mert idén rendhagyó módon a Komplex Rajzversenyen minden korosztályának az elsősöktől a tizenkettedikesig az alkotó munka centrumába a parafrázis került.  

De mielőtt a parafrázisról beszélnék, néhány szót mondanék általánosságban a gyerekrajzok természetéről és fontosságáról.

Sokszor látjuk úgy, mi felnőttek, hogy a gyerekrajzok valamiféle kegyelmi állapotban születnének. Nevezhetjük ezt tiszta művészi érzületnek, amelyben, amely által minden megtörténhet, ahol semmi sem korlátozza a formák szabad áramlását. Hogy miért is van ez? A legkisebbek most dugják be a fülüket, titkokat árulok el: a gyerekeknél – úgy 8-9 éves korig – a világról szerzett képzetek, és az azokból formálódó tudás, az elvont ismeretek és azok még képlékeny rendszere, amikor találkozik a képi ábrázolás természetes hiányosságaival, de a megmutatni akarás szándékával, akkor bizony csodás világok születhetnek. Mintha a gyerekrajz nem venne tudomást a mások által előírt szabályról. Ez persze nincs így, vagy nem teljesen így van, mert sokszor éppen az eredményez revelációt, hogy a gyerekember nagyon is követni kívánja a felnőttek által létrehozott képek formáit és minőségeit, de szerencsére sehogy sem sikerül neki. Ahogy növekszik az éveitek száma, úgy kerültök egyre közelebb a művészet nagy kitaposott folyamatai közelébe. Gyönyörű út ez, de fontos, mindig legyen bátorságotok megtartani valamit az előbb említtet gyermeki szabadságból. Az írja Ottlik Géza, akit tavaly is idecitáltam: „Maradjon a lelkünkben egy szöglet fiatalon és tisztán.” És a nagy művészek időnként képesek újra eljutni műveikben a gyerekrajzok áradásához. Nem véletlen, hogy sokan közülük fontosnak tartották, hogy gyerekrajzokkal foglalkozzanak, és merítsenek belőlük. Így tett a spanyol Picasso vagy a magyar Anna Margit.

De a verseny központi kategóriájához, a parafrázishoz érve elmondhatjuk, hogy mindennek az ellentéte is legalább ennyire fontos, történetesen az, hogy már egészen fiatalon érdemes bele-belemerülni a művészi alkotásokba, egy kicsit elveszni bennük. Meg lehet tanulni az egyes alkotások címét, alkotók nevét, életútját, de fontosabb, hogy beszélgessünk a képeken látható alakokkal, vagy rácsodálkozzunk a megjelenített tájakra. És erre kiválóan alkalmas a parafrázis-készítés, mert ahhoz, hogy az létrejöjjön érvényes ismeretet kell szerezni a műről, annak témájáról, formakészletéről, komponálási módjáról, az alkalmazott technikáról stb., ha ez meg van, ha meg van a nagy találkozás, akkor jössz te, hogy saját képedre formáld a választott alkotást. A parafrázisban egyszerre van benne az alapmű és te magad is a képi világod által.

Bizonyos vagyok benne, hogy a forrásul szolgáló művek alkotói nagy örömmel néznék a néhol komoly, komor, de többnyire derűs, sőt humoros munkáitokat, mindegy, hogy klasszikus, vagy élő kortárs művészről is legyen szó. Szuper, hogy ennyi kortárs művész, magyar művész kapott „bemutatkozási lehetőséget”. Sajnos a megnyitó időkerete csak néhány parafrázis, mű, műpár említésére ad lehetőséget – amit nagy örömmel teszek meg. Ernst Ludwig Kirchner színes, látványos Basel városlátképe szinte észrevétlenül, a legtermészetesebb módon alakul át Gödry Flóra munkáján Budapest látképévé a Dunával, a Lánchíddal és a Parlamenttel. A XIX. századi nagy romantikus művész, Caspar David Fridrich, ha élne, valószínűleg ma szívesen fordulna a világűr sötét, titokzatos világa felé a jéghegyek megfestése után, ahogy az Orbán Hunor munkájából is következni látszik.

Szélsőséges hangulatokat kelt Nagy Sára Julianna Georg Scholz Hirdetőoszlopos önarckép-ére készített parafrázisa: a jelen világunkra vonatkozó, erős üzeneteket hordozó graffitik kerültek a képén ábrázolt falakra, de mindezzel együtt híres graffitiművészeket is megidézett, mint Bansky-t vagy az ír Karma-t. Szabó Eszter Ágnes falvédője, a Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val az egyik legnépszerűbb magyar kortárs képzőművészeti alkotás. Tökéletesen alkalmas arra, hogy az ötletét felhasználva egymástól távoli világokból érkező embereket rendeljünk egymás mellé. Ez történik a fiatal művésznő képén is: Monet és Munkácsy találkozik egymással. A kép az eltérő karakterű tájakkal a művészek munkáját meghatározó környezetre helyezi a hangsúlyt. S végül a 3. kategória alkotásai közül említek meg egyet. A 3. kategória a döntőjében, a parafrázisokat kollázstechnikával és bizonyos színharmóniák, színegyüttállások érvényesítésével kellett elkészíteniük – szóval volt kihívás itt is bőven. Az egyik forrásmű az orosz Zsilinszkijnek a Ludwig házaspárról készített kettősportréja volt. Bognár Angéla látványos parafrázisában ugyan látjuk a nagy műgyűjtő házaspárt szerényen a háttérbe húzódva, ám az alkotásában inkább a modern absztrakt képi világ s vele a művészet kerül kiemelésre. S milyen jól tette, hiszen ma is a művészet hozott össze bennünket.